Nagyon sok megkeresés érkezik hozzám ebben a témában. Sokan szeretnének változtatni, de nem tudják, hogyan fogjanak hozzá. Most összeszedtem, mit kell tudni az átállásról, hogyan hat a szervezetre és mit tapasztalhatsz majd magadon közben.
Az átállás, mint minden változtatás először egy döntéssel kezdődik. A változtatást vagy valamilyen kényszerítő körülmény, pl. betegség, elhízás, rossz közérzet vagy egyszerűen egy tudatosság válunk arra, hogy az út, amin haladunk nem jó felé visz. Esetleg családunkban, környezetünkben valaki, aki hasonló módon táplálkozik megbetegszik.
Tehát valamilyen okból meghoztuk a döntést, ami még nem biztos, hogy el is jut a megvalósításhoz.
Mindannyian mesterei vagyunk a halogatásnak, racionalizálásnak.
Halogatás egyik oka lehet például, hogy fogalmam sincs hogyan kellene belefogni. Ezt igyekszem most cikkemmel orvosolni. El sem hisszük, hogy környezetünk, családunk, barátaink milyen mélyrehatóan befolyásolják életmódbeli döntéseiket. Erről részletesebben később írok.
Fontos megjegyezni , nem mindegy honnan indulsz, húsevő vagy vagy már esetleg vegetáriánus. Én most abból indulok ki, hogy mindenevő vagy. Ha már előrébb tartasz, akkor természetesen onnan indulj.
Fontos az elhatározás, határozd el, hogy egy hónapot mindenképp adsz magadnak és a testednek, hogy megtapasztald milyen pozitív változások történnek a testedben és a pszichédben.
Lesznek benne kihívások, mivel szokások rabjai vagyunk és az emésztőrendszerünknek is át kell állnia. Első egy két hétben előfordulhat, hogy puffadást, ez a szokatlanul sok rosttól van, mivel a hús nem tartalmaz rostot a növények viszont igen. Előfordulhat székrekedés, de inkább a lazább széklet jellemző az átállás idején. A nyersvegán táplálkozásnál a laza széklet jellemző, ha tehát eddig székrekedéssel küzdöttél már is örülhetsz:-)
Szánj időt az átállásra, a bevásárlás, új ételek, ízek, ételkészítési technikák kipróbálása időigényes.
Nem tudod a bevásárlást, ételkészítést robotpilóta üzemmódban csinálni, ahogy azt korábban megszoktad. Szinte csukott szemmel vetted le a szupermarket polcáról a hozzávalókat, otthon ugyanúgy robotként elkészítettem a vacsorát, közben kikérdezték a gyereket. Most ez egy kicsit nagyobb figyelmet igényel tőled, de ugye az sem baj ha közben tudatosság válunk és lejövünk a robotpilóta működésről.
Az is előfordulhat, hogy a család többi tagjának mást vásárolhat és főzöl, közben a saját ételeket is meg kell venned el kell készítenek. Ne izgulj, hamarosan ez is csípőből fog menni. Nem beszélve arról, ha látják a pozitív változást, hamarosan a családod is követni fog.
Addig is mindig a saját ételed készítsd el először, ez gyorsabban is megy, mert nem igényel főzést. Azért fontos ez, mert így nem csábulsz el a húsos és főtt ételekre. Lélekben is át kell állnod, ez mindig nehezebb, amit most látsz a tányérodon azt korábban köretként érted. Hiányozni fog a megszokott látvány, a hús, tészta, krumpli, kenyér, mint a fő fogás tartozékai, és már előre félsz, hogy nem fogsz jóllakni. Ezen a szokások, előítéletek, hiedelem rendszeren túl kell lépned. Van egy jó hírem, a nyersvegán táplálkozásban nem kell limitálnod a mennyiséget, ez előbb utóbb úgyis beáll.
Van egy csomó hiedelem rendszerünk az étkezéssel kapcsolatban, mit mivel „kell” enni , mennyit, hogyan, mikor ”kell” enni. „nálunk ez így szokás, mi ezt így szoktuk”, apám/anyám se ette ezt meg , a gyümölcs hizlal, a zöldségek puffasztanak, húst enni kell” és még sorolhatnám. Gondolom ezek ismerősek és mindenki ki tudná a sort még egészíteni.
Amire érdemes odafigyelni, hogy mindig ég,él eleget, az sem baj ha most kicsit többet. Tudom, hogy többeknek az egyik célja a fogyás, nyers vegán étkezéssel ez minden bizonnyal be is következik. El fogod érni az ideális súlyodat. Azért egyél eleget, mert ha éhezel visszatérsz korábbi táplálkozási formádra, mert még nem alakult ki szokásként ez a nyersvegán táplálkozás. Ugye ezt most te sem akarod.
Az, hogy most egyél amennyit csak akarsz, nem a nyers vegán sajtokat, süteményeket, diófélékre vonatkozik, hanem a tiszta zöldségekre, gyümölcsökre.
Egyél lassan, élvezettel, rágd meg jól a falatot, élvezd az új ízeket.
Vedd fel a festéssel újra a kapcsolatot, figyelj a jelzéseire, ha ez sikerül nem kell többé elolvasod hány liter vizet kell meginnod naponta, milyen ételt és mennyit egyél. Pontosan meg fogod kapni a tested válaszait. Ehhez azonban sok idő kell, most csak annyit tegyél, hogy ne zsigerből cselekedj.
Van az átállásban még egy fontos momentuma,amiről nem feledkezhetünk meg ez pedig a család és a barátok. Nem szeretnék negatív lenni, de évek tapasztalata azt mutatja, hogy ritkán találsz a családban, barátok között támogatókra. Ennek egyik oka, hogy féltenek, „mi lesz ha megbetegszel” másik oka, hogy ők maguk is szeretnének változtatni, de nem képesek rá, így azt szeretnék, ha te sem tudnád megcsinálni, hisz attól ők elég rosszul éreznék magukat.
Beszéld meg a családoddal, hogy te most így döntöttél és végig fogod csinálni. A barátokkal továbbra is elmehetsz étterembe, egyszerűen rendelj egy nagy tál salátát, az mindenhol van, csak azoknak mesélj a tervekről, akiről tudod, hogy támogat és bízik benned.
Sokan azt gondolják, hogy a növényi táplálkozás többe kerül. Kezdetben talán így van, mivel még nem alakulnak ki a vásárlási szokásait, többet vásárolsz, mint amit el tudsz fogyasztani, ami aztán megromlik és ki kell dobni, új ételeket próbálsz ki, ami nem mindig ízlik . Légy türelmes magaddal, majd beáll, hogy miből mennyit kell venned egy hétre, akkor máj kiderül, hogy tulajdonképpen olcsóbb, mint a húsos táplálkozás. Sokkal rövidebb idő alatt béke fogsz vásárolni, hisz nem cirkálsz órákig a bolt polcai között-ráadásul így hajlamosak vagyunk sok felesleges dolgot is vásárolni-hanem célirányosan a zöldség-gyümölcspulthoz mész, leveszem a pultról ami kell és már mehetsz is a pénztárhoz.
Ezek voltak azok a dolgok, amire figyelni érdemes átálláskor.
A tervet, hogyan állj át elég nehéz pontosan leírni, mivel mindannyian mások vagyunk, azért egy hozzávetőleges tervet adok.
Legfontosabb, hogy adj időt magadnak, ne sürgess semmit!
Ha mindenevő vagy akkor hagyd el először a cukrot, mindenféle cukrot, igen a barnát is és a tejet, tejtermékeket! Reggelire kezdj el smoothiet fogyasztani!
Délben éhetsz még főtt , zöldséges ételeket. Este egyél nagy tál salátát!
Majd hagyd el a lisztes, gluténes ételeket , tésztákat, kenyereket.
Majd hagyd el a hús minden formáját.
Szándékosan nem írtam időtartamát az egyes ételek elhagyására vonatkozólag, mert ez mindenkinél egyéni, azonban az egy max. két hét egyes ételek elhagyása között elegendő szokott lenni.
Azért nem írom, hogy egyél húsból először kevesebbet, mert fontos, hogy elhatározás magad és tartsd magad ehhez. Ha felezgetnénk az csak lehetőség a megbillenésre.
Miután elhagyták az összes nem kívánatos ételt , fogyassz egész nap nyers vegán ételeket minimum egy hónapig, hogy legyen elég időd megtapasztalni pozitív hatásait.
A növényi alapú ételek csodát tesznek testükkel, pszichénkkel.
Ha hagysz magadnak időt, ígérem soha nem tapasztalt csodában részed és az egyes ételcsoportok iránti sóvárgásod is lassan alább hagy.
Ha szeretnél néhány ötletet, nyers-vegán ételreceptet, tarts velünk a 21 napos kihíváson, ami segíthet megtenni az első lépéseket >>